A 152. emeleti teraszról nagyon más az esti város képe. Innen fentről elsimulnak az élet mikró küzdelmei és a magasság elsimítja a hibákat..., szép, már-már csodaszép, valami mégsem hagy nyugodni. Az, hogy újra itt vagyok nem jelent mást, mint hogy Tony megint kitalált valamit, vagy bevállalt valami agyament küldetést... Az a tavalyi német sztori is épp elég volt..., erre most megint itt vagyok...

A nappaliba toppanva látom, nagyon szeletel a hologram kijelzőn, mögé is lépek, hogy lássam, milyen öngyilkos feladat elé állít már megint.

Mi a f...?! Ez már megint mi lesz? Kaszaboljuk a dzsungelt megint valami elmebajos 24 órás menetben?

• Én: Hé Tony, figyi már! Ez mi ez?
• Stark: Ez? Ez az új küldetés. A kormány tesztelni akar egy speckó setup-ot, odaküldünk, ledobunk, végigmész, hazajössz, jelentesz és iszunk egyet.
• Én: Aha..., ez is olyan Starkos öngyilkos meló, mint a többi... Mi a parancs?
• Stark: Valahol Európában van egy terület, ahol nagy arányú lidérc megjelenést észleltek. Bő 12 órátok lesz rá, hogy felkutassátok és felszámoljátok őket. Valami tó mellé dobunk le, onnan kutatjátok át a terepet. Több század kerül bevetésre, de te természetesen kicsit más felszereléssel mész.
• Én: Épp kérni akartam... Gondolom felszereltek egy lidércmágnessel, hogy biztosan ne ússzam meg teli tárral?!
• Stark: A vizes terület semmi extra. A partra dobunk le, nem lesz nálad felszerelés, mindent előreküldünk, ha úgy tetszik bedepózunk, hogy a vizes blokk könnyebben csússzon. Az első, talán legkönnyebb dolgod a vízben lesz, itt alacsonyabb lidérc tevékenységet jelzett a szenzor, de azért észnél kell legyél. Ha ott végeztél, kijössz, megkeresed a szárazföldi egységet és azzal mész tovább.
• Én: Mármint milyen szárazföldi egységet?
• Stark: Van egy speckó cucc, nem próbálta még senki ilyen bevetés körülmény között, te leszel az első.
• Én: Miért van rossz érzésem?
• Stark: Ez egy egyedileg tervezett és gyártott kétkerekű felderítő egység, nem holmi tömegcucc. Egysebességes és örökhajtós, fixi, ha úgy tetszik. Az első szárazföldi, felderítendő terület egy 180km-es aszfalt csík, ezzel fogod végigszondázni a terepet.
• Én: Mármint, hogy egysebességes, örökhajtóst mondtál?
• Stark: Igénytelen, nincs, ami elromoljon rajta és még soha senki nem csinált ilyet előtted. Egyszóval neked való feladat.
• Én: Fasza! - majd eldörzsölök egy kicsorduló hidrogén-dioxid cseppet a szemem sarkában...

Mire halk mormogást hallok Tony mögül, odanézek és Dan hadnagy sziluettjét látom kibontakozni a sötétben. Dan hadnagy nem összetévesztendő Hollywood-i névrokonával, aki egy féleszű és egy elállóajkú srácot terelgetett Vietnámban annak idején, nem..., ennek a Dan hadnagynak helyén vannak a tökei. Tudod évek óta fejleszti és építi saját bevetési eszközeit, de nem ám holmi szir-sz@r szénszálas cuccokból, hanem acélból. És persze a rákász szakmától is elég messze van... Most is, amikor odanézek, egy reszelőt tart a kezében és dolgozik azon a vázon, amivel ezt a bevetést állítólag le kell tudnom. Mire észrevesz felém biccent, nyilván hallotta az előző eszmecserét és a száját mégcsak ki sem nyitva odaböfögi, hogy "a váltó a gyengék fegyvere, Zoli". Persze mellette sorakoznak a pille könnyű, aeró, már-már űrhajószerű kétkerekű bevetési egységek, de nyilván nekem ott nem osztanak lapot. Nincs mese, megint szopni fogok, ezt már borítékolhatom... Megnyugtatásképp közli, hogy a svájci fejlesztési partnerosztály küldött tesztelésre egy pillekönnyű szettet, azt felpattintja nekem, hogy ennyivel is beljebb legyünk. Közelebbről megnézem a nekem szánt eszközparkot, bár a váltó hiánya nem nyugtat meg, mégis lenyűgöző a szíjas hajtás, amivel gyakorlatilag hangtalanul mozoghatok majd terepen.

Közben Tony átcipel a nappaliba, ahol épp Simon százados tölt meg erős itallal egy szép, öblös poharat. A jégockák csilingelése megindítja az én fantáziámat is, de nem ihatok, itt most észnél kell lenni. Simon százados fiatal kora elenére már most legendás harcos, az egyik legjobb mesterlövész, több ezer bevetésen vett részt, nem kevés skalpot gyűjtve. Az ő irányítása alatt zajlott az idei kiképzés, jó pár kemény órát szerzett nekem az elmúlt hónapokban. 

Simon ezredes is tagja egy elit kiképző körnek, akik számos harcost nevelnek ki és küldenek évről évre éles bevetésre. Itt is tucatmagammal vágok majd neki a terepnek, hogy a szintén bevetésre kerülő több száz idegen zsoldos mellett kaszaboljuk a lidérceket.

Egy órával később hazafelé tartok, zsebemben a paranccsal, térképpel és részletes előzetes eligazítással. 2 nap múlva bevetés, össze kell szednem magam, hogy ne fejjel menjek a falnak. Víz, majd váltó nélkül 180km, majd még 42km lábon, teljes felszerelésben, 35 fokban, ordító benszülöttek és civilek között..., maga lesz a pokol. Mióta az elit egység tagja vagyok, az se mindegy mit eszem. Esther doktornő, az egység táplálkozási mérnöke még azt is kiszámolja, hogy mikor, miből és mennyit egyek. Hol vannak már azok a steak party-k, meg a sörözések, az önfeledt tivornyák... Persze megtehetném, hogy sz@rok mindenre, de akkor komoly kockázatot vállalnék a bevetésen és az közel sem játék. Mindamellett azt se felejtsük el, hogy ha Stark diétáját tartanám (whiskey, junk-food, ráadásul akkor, amikor eszébe jut), akkor a speciális bevetési ruházatba sem férnék bele, szóval ha Esther doktornő elő is írja mit egyek, azért rosszul semmiképp nem járok vele.

A bevetés előtti délután rövid eligazítás a speciális egység sátrában. Nando tábornok tart egyéni eligazítást, aki már szintén letett az asztalra milliónyi skalpot. Az egység csak úgy hívja az "Erdélyi", állítólag komoly vámpírvadászatban volt része az elmúlt években, egyike a legjobb hazai katonáknak. Isszuk a szavait, hiszen minden egyes tanács, egy-egy elejtett infó az életedet jelentheti mintegy 24 óra múlva. A stratégia az, hogy amilyen gyorsan csak lehet, átfésüljük a vizes blokkot. Ott alacsony eséllyel futunk bele ellenséges lidércekbe, így a 180km-es, majd főleg a 42km-es szakaszra kell koncentrálnunk. A vizes blokk egyetlen stratégiája, hogy egyenletesen, nem elúszva tegyük meg, hogy tartalékoljuk a lőszert a többi szakaszra. A 180km-es szakaszt is erőltetett menetben tesszük majd meg, nincs idő a sz@rakodásra. A 42km-es már más tészta. Ott kicsit több energiát kell majd fordítani a lidércekre. 12-13 óra körüli bevetési idő parancs van érvényben, de aki ezután ér be, azt is megvárjuk, "leave no one behind".

Viszonylag tudtam aludni..., persze nem sokat, de többet, mint az első ilyen bevetésem előtt. Szokásos, bevetés előtti reggeli, zabkása, chiamaggal és mogyoróval. Még a nap sem kelt fel, 5-kor találkozó a csapatszállítónál. Egy rohamosztagos ismerőssel kerülök egy szállítóba, jó érzés ismerős arcokkal indulni a halálba. A csapatszállító szépen duruzsol, mire a piros lámpa zöldre vált és máris a víz mellett találjuk magunkat, századmagunkkal, várva a parancsot az indulásra. Mondhatnám, hogy olyan, mintha egy ágyút sütnének el, mire eszeveszett tempóban megindulunk a víz felé. Olyan ez az egész, mint egy mozifilm, akár a Vangelis is szólhatna alatta, ha nem a vesztünkbe futnánk...

A vízben visszaköszönnek korábbi tanulmányaim a Normandiai partraszállásról, csoda, hogy nem fulladok meg, úgy esünk át egymáson teljes felszerelésben. Egy közlegény ráadásul úgy arcon rúg, hogy a jobb szememet elönti a tó vize. A speciális vizes rohamegyenruhát végül nem vettük fel, meleg a víz, csak hátráltatna minket. Jó pár percbe telik, mire a nagy adok-kapok közepette vissza tudok jönni a valóságba és elkezdhetem gyors tempóban pásztázni a vizet. Eltelik vagy 40 perc, mire partot érek, nem észleltem lidérc mozgást. Kimászom a vízből, szédelgek egy kicsit, de nem találom a szárazföldi depót, így visszaugrom a vízbe, tovább szondázni a tavat. Mintegy másfél óra telik el a vízben, mire nyugtázzuk, hogy nincs komoly lidérc jelenlét, így kirohanunk a partra, hogy megkeressük a speciális technikai ruházatot és a szárazföldi kétkerekű egységeket. 

Valamiért egy tömegnyi benszülött gyűlik körénk és kiabálnak felénk, mintha b...meg egy versenyen lennénk! Kész csoda, hogy a vízből kiszédelegve megtalálom a technikai sátrat, ahova a szárazföldi felszerelést rejtették. Szépen, rendezetten kerültek ki a helyükre, így a sok ismeretlen zsoldos között is könnyen megtalálom a zsákomat. Percekkel később már az aszfaltcsíkot pásztázzuk, egyelőre szintén minimális a lidérc mozgás. Egy-egy zsoldos számolt csak be minimális jelenlétről, de elmenekültek, mielőtt a tárhoz nyúltak volna. Jól állunk..., egyelőre...

Azért be kell valljam, az első 30km-es szakasz csodaszép tájon haladt és bár váltó híján combozni kellett az emelkedőkön, viszonylagos nyugalomban haladtam előre. Csőre töltött fegyverrel lestem a táj minden zugát, de nem futottam bele lidércekbe itt sem. 75km után egy komolyabb benszülött csoportba futottunk bele, akik időről időre visszatértek. Ha jól számoltam, még 3x találkoztunk velük az utolsó kb 100km-en, minden esetben végtelen nyitottsággal és barátsággal közeledtek felénk. Az utolsó 35km-en volt némi mozgás. Van egy speciális lidérc típus, ami ügyesen kiszagolja a monotonitást és ott támad, ahol nem is gondolnád. Nagyjából a 7. bevetési órában futottam beléjük, de lassan haladtak, végül elmaradtak mögöttem és mire felocsúdtam, fel is szívódtak. Ez volt ez első figyelemre méltő kontaktus, bár közel sem kritikus. A bevetési parancsnokság szépen ellátott minket élelemmel, igaz űrhajós féle zselék és szeletek, de bevetés közben sem idő, sem lehetőség nincs egy rántott csirkecombra rizibizivel, szóval nem panaszkodtunk, mi több, hálálkodtunk a választékért.

A 180km-es szakaszon már több viharvert rohamosztagossal találkoztam, láthatóan őket nem kímélték a lidércek. A legrosszabb a lábakat tépázza meg és csontig hatol a fájdalom, amikor belédharap. A kegyetlenebbek közül való az, amelyik mentálisan támad. Elhiteti veled, hogy gyenge vagy, sz@r vagy, beteg vagy, lúzer vagy, sőt, a "miaf@sztkeresekitt" típus egy speciális génmanipulált egyed, nagyon mélyre képes beágyazódni és nagyon nehéz kiírtani. Csattogtak a magnézium és só tárak, csak úgy repkedtek az üres töltényhüvelyek, egyik másik szakaszon kifejezett lidérc mészárlás zajlott. Én szerencsére megúsztam komolyabb támadás nélkül, de mielőtt bedepóztam volna a kétkerekű egységet, eleresztettem egy tárat a levegőbe, biztos, ami biztos alapon. Tavaly a bajor hegyekben nem voltam ilyen óvatos, bele is szaladtam egy kritikus támadásba, máig nem tudom, hogyan éltem túl...

A váltó nélküli kétkerekű egységre amúgy panaszom sem lehet, persze amikor a lejtőn elzúgtak mellettem a racsnis katonák, akkor eszembe jutott Dan hadnagy és a rohadék Stark ütnivaló vigyora, de még így is jobban mentem, mint reméltem. Érdekes megállapítás, hogy az örökhajtós megoldás talán még előnyömre is volt. Amikor lejtőn engeded gurulni a racsnis bevetési egységet, akarva-akaratlanul is megpihen a tested. 180km hosszú terep és a végén már sok zsoldos az egyenes szakaszokban is pihentetni tudta a lábát, ami esélyt ad annak a rohadék lidércnek, ami mentálisan támad. Beszivárog és elülteti a fáradtság érzését és egyre nehezebben találod meg újra a ritmust. Ezzel szemben a fix hajtás nem hagy pihenni. Persze ettől még nem leszel boldogabb, de nem tudsz kiesni a ritmusból, ráadásul áttételt sem tudsz váltani, így végig azonos ritmusban "tudsz" mozogni. Egyetlen hátránya ennek az, hogy 180km után még 42km-t lábon is meg kell tenni és itt már kicsit másképp, nehezebben áll át a lábad. Szóval amennyi pro van benne, minimum 2x annyi kontra is. Végül 7 és fél órás bevetési időnél akasztottam szögre a vasat és folytattam futva a felderítést. Ez a szakasz már komoly háborús övezetnek tűnt, ráadásul egy halom civil és benszülött között, akiktől rengeteg infót és támogatást kaptunk.

Ahogy kinéztem a pályára láttam, hogy ennek a fele sem lesz tréfa. Ripley kolléga jut eszembe, aki civil létére úgy aprította a gyíkokat, hogy bármelyik zsoldos megirigyelte volna. Az, hogy tűz a nap és egyre melegebb is van közel sem javít a helyzeten. Elképesztően sok a civil körülöttünk... A parancs szerint egy 5km-es szakaszt kell átvizsgálnunk, de elővigyázatosságból 8x fogunk rajta végimenni, hogy biztosan minden lidércet előcsalogassunk. Nos igen, ez a 42km már nem arról szól, hogy néha előbújik egy-egy lidérc, itt már konkrét lépéseket teszünk annak érdekében, hogy előcsalogassuk őket. Mivel már komoly táv van mögöttünk, így a mentálisan támadó egyedekre kell a legnagyobb figyelmet fordítani. A legtöbb zsoldos itt már szó szerint fejben megy előre. Rengeteg lidérc sérülést látni, van akit a lábán, van akit mentálisan, van akit egyéb módon fertőznek meg, mégis mennek előre. Emberfeletti teljesítőképességet látni itt jó néhány kolléga arcán. Tony szokta mondani, hogy tűrőképességünk határát még abszolút nem ismerjük. Ezek azok a bevetések, amelyek alatt egyre szélesebbre tudjuk tolni ezt a határt és olyan dimenziókat szaglászunk, amire korábban még nem volt példa. 

Az első 4 kör viszonylag jól ment le, kevés lidérccel találkoztam és gyengék voltak még ahhoz, hogy komoly kárt okozzanak. 1 magnézium tárat lőttem csak el, de azt is csak elővigyázatosságból. A lidérc fizikailag nehezen megfogható teremtmény, sokszor csak pszichológiailag érintkezik veled, ezért kiírtása is számos módon történhet. Bevetés alatt első számú szabály a megelőzés, ezért lövünk fel több magnézium és só töltényt, ami sokszor elég ahhoz, hogy komoly sérülés nélkül megússzunk egy bevetést. Másik fontos stratégia pont a frissítés és utánpótlás. Szerencsére a civilek és benszülöttek is gálánsak, de kifejezett töltőállomásaink is vannak a terepen, ami nagyon sokat segít. Le a kalappal a hadtáp előtt, hogy ilyen sűrű pontokat voltak képesek kiépíteni, ebben a 35 fokban minden csepp és falat jól jön.

A 6. körben erős aktivitást észlelek, majd nem sokkal később konkrét fizikai kontaktust is. A lábamat támadják, valamint kezdi magát beenni a mentális lidérc is. Az órámra pillantok, még be lehet húzni 12 órán belülre és akkor gyorsan túl leszek rajta, de aztán bekapok egy támadást, ami majdnem a földre visz. Zsibbadnak a lábaim és kezd úrrá lenni rajtam a kimerültség. Atyaég mi történt, hogyan lehet percek alatt ekkorát zuhanni. Körbenézek, csüngenek rajtam a lidércek, kis vérszívó piócaként szívják belőlem az életet. Nncs idő gondolkozni, 2 magnézium és egy só tárat darálok el rajtuk és kezdek újra kocogni. Jó pár percbe telik, mire összeszedem magam és bár lassabban, de újra haladok. Jesszus majdnem odalett a projekt... 

Körbenézve látom, hogy nem vagyok egyedül a harcban. Alig látni olyan harcost, aki ne szeletelne a lidércek között..., ez már valóban a finálé lehet..., de nem, még van 3 kör és a civilek érdekében azt végig kell tolni. Vonszoljuk magunkat, én is magamat, támadást támadásra verünk vissza, igaz az előzőhöz hasonló mélypont nincs már. A 7. kör viszonylagos nyugalomban telik, újra gyorsulok, de a 12 órás bevetési időt már elengedtem. Az utolsó körre már nagyon nehezen találok vissza. Érzem a lidércek okozta károkat, továbbra is fáj a lában, zsibbad a combom, megviselte a váltó nélküli 180km és nyilván az sem tett jót, hogy közel 40km-t tettünk meg hadi állapotok közepette. Sokan maradtunk, nagyon sokan, jó ezt látni. Évről évre egyre többen vagyunk és egyre több lidércet tudunk lenyomni. Büszke vagyok, bár már szédülök is kicsit. Ugyan nem vészes..., visszagondolok a tavalyi német bevetésre, ahol szintén váltó nélkül, de racsnival mentem vadászni..., ott a 42km-es szakasz első körében beleszaladtam egy majdnem végzetes támadásba. Lesből jöttek és üres volt a magnézium és só tár. Le is csaptak, szét is marcangoltak, a lábamat szinte elemésztették és a fejembe is majdnem beférkőztek. Majdnem vége volt, közel 20 percet küzdöttek értem a hadtéri orvosok, mire újra lábra tudtam állni. A maradék 35km-t rettenetes kínok között toltam le, kész csoda, hogy beértem a táborba. Ehhez képest ma viszonylagos nyugalomban érek el az utolsó pár száz méterre. Nem mondom, hogy nem találkoztam idérccel, azt sem, hogy ne lehetett volna belőle komoly probléma, de legyőztem őket, itt vagyok újra a civilek és benszülöttek között és együtt örülünk a győzelemnek. 12 óra 25 perc alatt tudom le a bevetést, ami nagyjából 2 és fél órával jobb, mint a tavalyi német gyakorlat. Persze ott más volt a terep, sok volt a hegy és emiatt óriás előnnyel indultak a lidércek, de most erős voltam és lenyomtam mindet. 

Zsoldos mesterlövészek között volt olyan, aki picivel több, mint 8 óra után már elérte a tábort, óriási teljesítmény ez egy ilyen bevetésen. Nando tábornok osztagából mindannyian jól szerepeltünk, lányaink közül sokan a legjobbak között érték el a tábort, nem kevés lidércen át gázolva. Viharverten rogyunk le az árnyékba és egyre növekvő büszkeséggel szedjük össze magunkat. Alig telnek el percek és már olyan erős a mentális bázis, hogy oda lidérc már nem tud befurakodni. Az elmúlt 10-12 óra eseményeit a tábor hangulata kezdi megszépíteni és harcos társaim egytől egyig óriási hősökké válnak a szememben. Rengetegen beértünk, nagyon sokan végig nyomtuk és ebből az élményből egy életen át erős pajzsot kovácsolunk. Már nem féljük, hanem várjuk a következő bevetést. Megízleltük a vér ízét..., így megy ez itt.

Újra a 152. emelet teraszán várom, hogy Tony elégedetten nyújtsa át a jégkockákra lögybölt itallal megtöltött poharat. Fáradtan fekszünk az egyedi bőr fotelekben, messzire kalandozva, bámulva az esti fényeket.

• Én: Azért tudod, kabd be Stark! Végigküzdöttem azt a rohadék távot váltó nélkül!
• Stark: Ez az alap, nem? Miért rinyálsz? Te vagy az első, aki ilyet csinált, történelmet írtál. Bámulhatnál inkább csöndben tovább!
• Én: Az persze jó érzés, hogy a német ügyhöz képest mennyivel jobban sikerült ez...
• Stark: Arra gondolsz, hogy nem voltál képes legalább ezt 12 óra alá behúzni?
• Én: Parancsolsz?!
• Stark: Majd jövőre Zolikám! majd jövőre...

:-)