Nos..., ugyan most nem a 152. emeleten ücsörgök, de kavarognak a fejemben az élmények, gondolatok, ötletek, tervek. Vagyis egyelőre tervek még nincsenek, mert hát azért ülltem ki ide bámulni a csillagokat, hogy legyenek. Meg aztán végre hivatalosan be is rúghatok, mert kemény vagyok még mindig, mint…
Szóval volt tavaly az az 5i50-es verseny, az első ilyen távú versenyem és arra emlékeztem, hogy atom élmény volt és óriás menés, így amikor posztolták Mukiék a BudapestMan-t, úgy voltam vele, így nyár végén ez milyen fasza lenne, szóval bele is ugrottam.
Kis levelezés eredményeképp Mukiék…
Hát..., mivel a nagyatádi versenyre mindenképp szerettem volna felkészíteni a jelen lévő szurkolóimat, benne főleg szüleimet, így a soron következő BudapestMan esetében is fontos tisztázni pár dolgot.
Miért?
Azért mert amíg Nagyatádon fél napon keresztül mész, addig a BudapestMan-on bőven 3 órán…
A 152. emeleti teraszról nagyon más az esti város képe. Innen fentről elsimulnak az élet mikró küzdelmei és a magasság elsimítja a hibákat..., szép, már-már csodaszép, valami mégsem hagy nyugodni. Az, hogy újra itt vagyok nem jelent mást, mint hogy Tony megint kitalált valamit, vagy bevállalt valami…