Biztosan mindenki másképp van vele, de nekem speciel jól tud esni egy nekem kedves ember pozitív elismerése. Sporttal kapcsolatban úgy fogalmaznék, hogy amikor mondjuk egy maraton 34-35. kilóméterénél épp széthullani készülsz, de a pálya széléről mondjuk teljesen véletlenül - legyen mondjuk - egy volt olimpiai bajnok épp a szemedbe nézve ordít, hogy "toljadnekihaverneálljmegkurvajóvagy", akkor valami rejtett raktárból olyan erő szabadul fel, ami ha nem is feltétlenül tart ki hosszú távon, de a holtpontról biztosan kiemel.

Tavaly az Ironman 70.3 verseny előtt, a bicós pályabejáráson, hajnalban tekertük végig a 90km-es pálya nagy részét. Ezen a versenyen is fixivel indultam és természetesen a bejárásra is azzal mentem. Sokat nem beszélgettem senkivel, de egyszercsak mellém gurult Kropkó Péter és elkezdtünk beszélgetni az Aerospoke kerekekről (ami nekem akkor épp hátul pörgött), majd arról, hogy fixivel fogok versenyezni és így tovább. Pétert nem ismertem előtte személyesen, de nyilván tudtam, hogy ki ő és így nagyon jól esett ez a nyitottság és érdeklődés a részéről.

2016-ban volt szerencsém a Challenge Family meghívásából két német versenyen is részt venni. Amolyan VIP vendég voltam, mint az első fixis triatlonista, aki Challenge versenyt teljesít. Magát a versenyeket ugyan single-speed szereléssel kellett teljesítenem, mert a szabályok nem engedték a fix hajtást, de így is elég érdekességet produkált. Verseny közben is rengeteg elismerő üdvözlést kaptam és persze a helyszínen is, aki felismert. Nos igen, felismert, mert mint később kiderült, benne voltam a hivatalos program füzetben, nem is kis nevek között:

Látva ezt persze óriás motivációt kaptam, hiszen azért ezek a srácok itt nem hozzám hasonló ismeretlenek, hanem valóban letettek már valamit a triatlon asztalra, Andi Böcherer pedig odakint kifejezetten nagy bálványnak számít ironman körökben. Amúgy erre kb a verseny előestéjén jöttem rá, amikor egy versenyző mondta, hogy olvasott rólam a magazinban :-) Bizsergető érzés volt és faszán be is pörgetett.

Ugyanez folytatódott a Challenge Regensburg iron távos verseny esetében is, aminek szintén VIP vendége voltam és több profi versenyző között vettem részt kerekasztal beszélgetéseken, sajtótájékoztatón és egyéb hivatalos eseményeken. Iszonyat energiát tolt mindez a verseny előtt és amikor verseny után Csomor Erika, aki itt 2. profi nőként ért célba odajön és arról érdeklődik, hogy hogy ment egysebivel a kifejezetten szivatós bicó pálya, akkor azért érzel némi büszkeséget magadban, hiszen vele nem hogy nem ismertük egymást, de soha talán még nem is találkoztunk.

Az pedig, hogy helyem volt egy profikból álló elit körben, mint VIP vendég, az valami iszonyat komoly pozitív energiát adott. Az a srác fehér sapiban nem kisebb ironman név, mint Chris McCormack, akivel azért pacsiztunk is egyet a fotó után. A kis fonott szakállas srác meg Malte Bruns, aki többek között a leggyorsabb amatőr srác volt Hawai-on, akivel azóta is beszélgetek sokat, nem kis motivációt építve ebből..., gondolhatod :-) A fehér pólós csajszi meg mondjuk megnyerte a profi versenyt iron távon, hogy mást ne mondjak.

Térjünk kicsit vissza a hazai pályára, hiszen ebben is van nem kevés élmény. Kezdeném ott, amikor edzések alatt a veled szembejövő bicósok úgy intenek oda, hogy tudod, hogy azért, mert tudják, hogy én..., vagy amikor triatlonos versenyzőkkel futsz össze és átkiabálják, hogy "hajrá Zoli"..., nos abban is van kakaó és biztos lehetsz benne, hogy az edzés hátralévő részében üveghangon fogod tolni a gépet hazáig :-)

Egyik legnagyobb hazai élményem például pont a bicómhoz köthető. Mióta az eszemet tudom bringabuzi vagyok és követtem mindig is a hazai kerékpársport és kerékpár piac életét. Sosem volt "gyári bicóm,", mindig építettem, mindig is egyediséget és saját igényeimet kerestem, sosem elégedtem meg a boltban összerakott, sablon bicókkal. Nem azért, mert azok nem jók, hanem nekem fontos az egyediség. Éppen ezért követtem szinte a kezdetektől Merényi Dani munkásságát és a Merényi Bicycles életét. 2016-ban az a megtiszteltetés ért, hogy Dani saját kezével épített nekem egy kifejezetten méretre készített vázat. Óriás élmény volt az egész, kezdve az első telefonbeszélgetéstől, az első méréseken át, a közös végső összeszerelésig. Nekem Dani bálvány, nagyon tisztelem amit és ahogy csinál és azt az embert, aki ő maga. Az a tudat, hogy egy Merényin tekerek, nekem nagyon sokat jelent, biztosan többet, mint akár egy átlag bringásnak, vagy a legtöbb sportolónak akár a hazai mezőnyben. Dani támogatása és, hogy lett végre egy kifejezetten nekem épített bicó szintén komoly motiváció egy-egy verseny alatt, hiszen nagyon büszke vagyok rá, hogy ennek a bicónak a nyergében tekerek.

Most 2016 december van és már elindult a felkészülés a 2017-es szezonra. Idén volt egy edző váltásom, ugyanis korábbi edzőm elhagyta az Ensport csapatát. Csalódott voltam a hír miatt, de hát ilyen az élet és bíztam benne, hogy hasonló jó edzőm lesz jövőre, mint Ati volt idén. Akkor ért a meglepi, amikor új edzőmmel, Simon Petivel fogtam kezet az Ensport-ban, aki nekem kifejezetten egy bringás bálvány idehaza. Sorolni lehetne a korosztályos érmeket és nemzetközi sikereket, de még magam is őszinte tisztelettel osztottam meg a cikket róla, mikor nyáron olyan 4 és fél órás idővel megnyerte a Tour de Pelso balcsikört. 4 és fél óra ...zmeg! 4 és fél! Te jó ég! :-)

Szóval most Peti rakja össze az edzésemet, ő felügyeli és vele konzultálok nap, mint nap. Olyan ez, mintha Buruczki Szilárd reggel odacsörögne, hogy "nem gurulnk egyet haver"? :-) Bár 1-2 hete kezdtük csak a munkát, a tudat maga már erősít..., érdekes, nem?! :-)

Maradva a felkészülési szezonnál, igyekszem minél többet posztolni én is, releváns tartalmat az edzésekről, együttműködésekről és kapcsolódó érdekességekről. Jómagam is szívesen követem sportolók és edzők oldalait, nem is feltétlenül csak a szakmai infókért, hanem amolyan szerény rajongásért is. Az viszont, amikor komoly nevek kezdik el lájkolni, vagy adj'Isten követni az oldalatat, az azért szintén komoly élmény. Én 80-as születésű vagyok és amikor tini srác voltam, akkor kezdett felépülni ez X Games imidzs és olyan nevek pörögtek a bicókon, mint Matt Hoffman, vagy Dave Mirra, vagy éppen személyes nagy kedvencem TJ Lavin. Akkor valahogy velük éltük meg ezt az álmot, mi is ott ugráltunk a félcsőben és alig vártuk, hogy az Eurosporton kezdődjön a közvetítés. Kicsit mi is amerikáztunk és átéreztük a veniszbícsen frísztájlozás érzést. Ha tudod milyen az, amikor a Pacific Blue után nem bírsz magaddal és téped az utcát a bicóval, akkor kb egyidősek lehetünk és kábé érted mire gondolok :-)))

Mindezek után épp a napokban tűnt fel, hogy az épp fent említett TJ Lavin kedvelgeti a képeimet. Dobtam is rá egy kis üzit, hogy tenx, meg minden, amire még válaszolni is volt kedve :-)

Könnyen mondhatnád, hogy lehet kamu profil is, de mivel én magam is követem őt, így tudom, hogy valóban ő van a képen látható profil mögött. Fiatalkorom extrém sport bálványai közül egy az én képeimet nézi... Azért elért ez nálam egy széles vigyorgást :-)

Na de hogy ironman körökből is hozzak egy példát, a minap lettem figyelmes egy újabb követésre. Instagram-on azért én is több sportolót és edzőt követek és követjük egymást viszont és nyilván jól esik, amikor tőlük kapsz egy-egy lájkot, akár konkrét kommentet, vagy akár üzenetet. Minden új követést meg szoktam nézni és amikor a minap megnyitottam egy új követő profilját, akkor:

Már az tök jó érzés, hogy egy ilyen követő táborral bíró edzőnek érdekes annyira a profilom, hogy követi. Azt tudtam, hogy Gordon Ramsay is erősen nyomja az Ironman-t, de az külön tök jó, hogy az edzője mondjuk tud rólam, ha nem is fog holnap rámcsörögni, hogy "go for it buddy" :-)

Szóval mindezen visszajelzések, konkrét üdvözlések és a lehetőségek önmagukban is rengeteg motivációt és energiát tudnak felszabadítani és megerősíteni akár egy hosszú folyamat közben állandóan. Nyilván a fentiek közül kevesen tudnák egyből, hogy ki vagyok én, ha egyátalán emlékszik is rám valamelyik, de jól esik tudni, hogy érdekes az, amit csinálok és kíváncsiak arra, hogyan tolom az Ironman-t fixivel. Persze álmodni sem merek arról, hogy egyszer ez több tíz/száz ezres követő tábort jelent, de így is több motivációt tudok kibogarászni ezekből, mint gondolni mertem volna. Szóval nagyon klassz ez és ezúton is óriás köszönet Mindenkinek, aki követ, néz, olvas és/vagy szurkol nekem! Komoly erőt ad ez egy magamfajta káubojnak ;-)