Mielőtt nekimentünk volna a 2015-ös évnek, Nándi javasolta, hogy térképezzük fel a pulzuszónákat, hogy majd azalapján tervezzük az edzéseket. Mondom aha, te tudod..., ugyanis fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent. Persze - ahogy mindenki más is, aki mondjuk úgy sportol, én is - olvastam már a különböző pulzus zónákról, de valahogy sosem állt össze a kép. Talán azért, mert eddig nem is volt tudatos edzésem :-) Mindenesetre úgy álltam fel Nánditól az első megbeszélésen, hogy eldöntöttem, alárendelem magam annak, amit mond, hiszen kettőnk közül mégiscsak ő ért ehhez...

Na szóval, becsattogtam az Ensport-ba, vittem a bicót is, hiszen a lényeg az volt, hogy azon hogyan viselkedik a szívem. Sipos Fanni a laborvezető egy halom kérdéssel nyitott és egy halom adatot megmért és lejegyzett. Még ilyen érdekes csipesszel az úszógumimat is megcsípte..., mondjuk azt nem szívesen mutattam meg :-) Levegőt is kellett fújkálnom egy fura izébe, hogy a tüdőkapacitást lecsekkoljuk, aztán leültetett egy székre és magamra hagyott pár percre, hogy a nyugalmi pulzust is megtudjuk.

Aztán jött maga a mérés, bepattintottuk a bicót a görgőre és elkezdtem pedálozni. Majd közben Fanni egy szitén fura kis steril izével (ez egy másik izé volt, nem olyan izé, mint a hájmérő) sorra szurkálta a fülem, hogy vérmintát vegyen a méréshez. Na azért ezt nem úgy kell elképzelni, hogy Tarantino-san fröcsögött a vérem mindenfelé, igazából érezni sem éreztem semmit, meg látni se láttam, olyan pici lukat ütött rajtam.

Közben én még mindig tekertem és egyre nehezebbre toltuk az ellenállást, hogy aztán a pulzusom a homlokomon jöjjön ki. Közben Fanni minden egyes szintnél vette a mintákat és írta be a gépbe. Aztán amikor már a szívverésemre a szemem is pulzált megkönyörült és leállított. Mondanom sem kell, hogy nem ellenkeztem, mert ekkorra már olyan 180-190-es pulzuson pumpáltam egy ideje és a combom kábé felrobbant. Ekkor éreztem először, hogy "tejóégmilyenmelegvan" és úgy ömlött rólam a víz, mint a szaunában. Fanni kevert nekem egy frissítőt és közben pötyögött a gépen, gondolom rögzítette az adatokat és véglegesítette az eredményt.

Az eredmény persze nem volt meglepő, ugyanis nyilván pontosan az lett, amitől tartottam, vagyis, hogy sehol nem vagyok :-) Az egyetlen pozitív az volt, amikor Nándi azt mondta, hogy amúgy kicsit jobb, mint egy átlag ember, aki nem mozog semmit :-))) Mondjuk ez több hónappal a rekord és a korábbinál még hektikusabb sportolás szezon után volt, szóval nem is tudom mit vártam..., hamburgerrel nem fogok tour-t nyerni.

Ami viszont érdekes volt, hogy lett egy csomó adat és szépen kirajzolódtak a zónáim. Olyanokat mondott Nándi, hogy E1, meg E2, meg EX, ami persze nekem semmit nem mondott akkor. Később kiderült az E1 a mindennapjaim része lesz és hosszú hónapok után lesz bármi közöm minden egyébhez ezen kívül, vagyis felül. Na de mi is ez..., mondom.

Az E1 zóna az, amiben kimész a világból. Azaz az az alap zónád, ami mellett kényelmesen eltekersz Moszkváig és akár még vissza is. Ez az az a zóna, amiben a legkisebb a tejsav termelésed..., legyen kb ez a lényeg. Az alapozásnak pedig az lesz a lényege, hogy ezen javítsunk, azaz ugyanazon pulzus mellett legyek gyorsabb, azaz hatékonyabb. Amikor ezt Fanni és Nándi szépen elmesélte, meg is értettem. A rekord tekerés esetében, amikor is 2015-ben 550km-t terveztünk fontos lesz, hogy ismerjem a pulzusomat és az annak megfelelő terhelést. Mivel 550km nem kevés és mivel nem elsősorban az idő lesz a fontos, ezért jó tudni mi az a pulzus, amin tényleg kimegyek a világból, ha kell. Hogy is nézett ez ki a gyakorlatban? Mivel nekem fixim van, azaz egyetlen áttétellel tekerek bármilyen sík, vagy dombos a terep, tudni érdemes, hogy egy kisebb emelkedő is kizökkent ebből a zónából. Persze az átlag a lényeg, hiszen egy edzésen azért nem 10 percig tekerünk. Nos..., bevallom, alig, hogy 20-szal mentem az elején, hogy tartsam a pulzust és ez hosszú órákon keresztül nem annyira izgi.

Ugyanis az alapozó időszak kábé arról szólt, hogy az állóképességet növeljük és E1 zónában dolgozzunk, akár tekerünk, akár futunk. Azt azért ne tudd meg, hogy mennyire untam. 3-4 hónapig tekerni úgy, hogy szinte alig haladsz, a futás meg egyenesen séta volt az elején. Panaszkodtam is Nándinak folyton, hogy meddig lesz ez így, de ő csak nyugalomra intett és visszazavart az aszfaltra krúzolni.

De hogy miért is fontos ez az időszak? Beszéljenek helyettem a számok. Amikor először elkezdtük ezt, akkor 17-18km/h volt az a sebesség, ami mellett tartósan E1-ben mozogtam (ne nevess már ki). Hidd el nekem, hogy ez lassú :-) Ehhez képest most 2 napja mentem egy E1 edzést és az átlagsebességem 28km/h volt, ugyanazzal a fix áttételel. Ez azt jelenti, hogy ugyanazon pulzus mellett ma 10km/h-val megyek gyorsabban, mint amikor elkezdtem Nándival edzeni. Ez másfélszer gyorsabb tempó ugyanazon pulzus mellett. Szóval érted? Gondolhatod, hogy az E2 (ami nyilván magasabb zóna) és EX (ami kábé a taposd ki a beled tempó) milyen az induló szinthez képest.

2015-ben csináltunk még egy labort, amikor megnéztük, hogyan fejlődtem és döbbenet volt a különbség. Persze ehhez az is kellett, hogy alázatosan betartsak mindent, amit Nándi mondott és elhinnem, hogy tudja mit csinál. Amikor nekimentem a 2015-ös rekordnak, az első 300km-en olyan tempót mentem, amit sose hittem volna, ráadásul úgy, hogy aznap hőségriadó volt. Amikor nyár végén beleugrottam a Dunába az Ironman 70.3 startnál, még nem tudtam, hogy mennyire fogom élvezni azt a versenyt, amitől úgy féltem, mint a tűztől. 

Tanulság? Ha nem lenne már ebből is egyértelmű, tudatos edzéstervezéssel és edzéssel tényleg nincs olyan, hogy lehetetlen és hidd el nem szívesen használok ilyen közhelyeket. 2015-ben volt első ízben alkalmam egy egész szezont edzővel végignyomni és a nyár végére olyan különbségek voltak, ami már nemcsak érezhető, de szemmel is látható. Pl lett egy pukli a térdem fölött, ami kiderült, hogy izom, csak eddig ott nem volt ott ilyen..., vagyis nem ekkora :-)