Gondolhatod, hogy Stark nélkül unalmasan telik az idő, de kicsit sem lesz igazad. Az újonnan összeverődött világbéke kommandó ugyanúgy befoltozza az üres hétköznapokat, mint korábban Tony, annyi talán a különbség, hogy kevesebb "meeting" van, amit egy pohár mellett töltünk... Van meló bőven, pedig mintha most mentettük volna meg a világot, vagy mi?! 

Pár napja meglátogattam Tony-t, kiülltem mellé a vízpartra, töltöttem neki is, magamnak is (elfogy...) és miközben az élet nagy dolgait osztottam meg vele, csippant is a műholdas cucc, hogy helyzet van. Befele menet jött a szöveges brief, megint bevetés lesz.

A tárgyaló csurig emberekkel..., hol van már az az idő, mikor Tonyval a százötvenkettediken poharazva futottuk át, hogyan küldenek majd a halálba. Ma diák vannak, meg szlájdok, sehol egy Stark-os cucc, hologram, vagy beszélő robotok. Idén új parancsnok is osztogatja az észt, Gabriel Bereker, aki komoly harci tapasztalattal bír. Ő is része annak az elit alakulatnak, akikkel "Az Erdélyi" tábornok vezetése alatt 2 éve lidérceket kergettünk valahol Közép Európában.

A brief hasonló, belső körökben "sumákoknak" emlegetett lidércek bukkantak fel egy bazi nagy európai tó mellett, szóval odamegyünk, amolyan helyzetgyakorlatra, ami állítólag valami teszt lesz egy későbbi bevetéshez. Mindenesetre nem örülök, mert ha a teszt maga öngyilkos akció, milyen lesz a fő esemény?! Kisérteties egyezés, nekem persze megint valami spéci szárazföldi motyó jut, korlátozott technikai felszereltséggel, igaz a korábbi bevetésekhez képest kapott némi új cuccot. Ismét Dan hadnagyba futok a laborban, aranyosan reszelget valami fenszi fém háromszöget, de most nincs vicces kedvében. Körbevezet, megmutatja mi változott (semmi), mi maradt a régi (minden), tehát no karbon aeró, ellenben váltó sincs, mert mint tudjuk "azt férfiember nem szerel fel kerékpárra ehh"! A gyakorlat is hasonló, ledobnak a tópartra, először a vízben, majd a szárazföldön írtjuk a sumákot. Annyi talán kecsegtető, hogy most kisebb területet kell bejárni. Zsebre ugyan nem vágom, de ennek tudatában zötykölődök a csapat szállás felé.

Épp csak lehunytam a szemem, csippan az óra, kelés, készülés, irány a ledobási zóna. Bár van technikai öltözet, akkor sem szívesen csobbanunk a 15 fokos vízbe. A bevetés előtt egy specialista kolléga, Gaby Eagle említette, hogy meg tud ám viccelni a hideg víz, a kezdeti örömöt hamar felváltja a pánik..., de hát nekem ilyet nem mondjon senki, essünk inkább neki, aztán haladjunk. Ilyenkor Tony azt a szemöldök alól fapofával felnézést villantotta mindig, mint aki tudja, hogy sz.pni fogsz, de majd rájössz te is mindjárt.

Na durr bele a vízbe, menni kell, mert szólt a harang és sok még a dolog. Jó a technikai szett, a víz sem annyira karcos, haladunk előre, szép, egyenletes tempóban fésülve át a zónát, nyoma sincs sumáknak. Mire ez a pozitív élmény eljut az agyamig, észrevétlenül felsiklik a lábamon egy különleges kis rohadék, be a technikai szett alá, egyenesen a tüdőt célba véve. Olyat rámküld, hogy szó szerint kifut a levegő, kapkodok és vergődök, mint a fóka, akit tarkón vert a hajócsavar. Nem vagyok könnyen feladó, sőt inkább belehalok, szóval jó (...vahosszú) 5 percig küzdök, mire odaintem a kollégát, hogy takarodjunk ki innen, mert elég volt ebből. Finoman jelzi, hogy nem nagyon van ilyen opció*, mert 100 méter múlva már leér a lábunk. Persze dönthetsz úgy, hogy hazamész..., de aztán csak végigszenveded azt a 750 métert. A vízből alig tudtam kimászni a sumák támadás okozta sokk miatt, de aztán csak összeszedtem magam és irányba álltam a szárazföldi egységek felé. Egész hamar megtaláltam a névre szóló csomagot (mivelhogy a többség már szétszéledt, de ezt nem hangoztatom túl). Rohadék sumák...

A kétkerekű egység kb ugyanaz, mint 2 éve, jól halad, sőt. Azóta jobban összeszoktunk, növeltük a bevetési hatékonyságot és előnyére fordítottuk a technikai korlátait. Gabe Batchappler kollégával szinte vidámságban kutatjuk a sumákot.

Sok aeró eszköz került hátrányba a kb 90km-es guruló zónában és egyetlen célpont sem ugrott elém a bokorból. Persze erre valahol számítottam is, de azért bennem volt a vízi sumák tüskéje, illetve az elmúlt pár hét átlagon felüli terhe és a lelki fókusz némi hiányossága. Sikerült teljesen kiheverni a vízi harcot és a guruló zónában megerősödve, skalp nélkül tértem vissza a depó területre. Innen a korábbi bevetések tapasztalatait követve gyalogosan tettük meg a maradék 21km-t. A gyalogosan kifejezés mondjuk barokkos túlzás, mert azt a tempót mások futásnak nevezik..., de mi itt csak "gyalogosan" hordjuk ki. Később bebizonyosodott, hogy nem véletlenül... 

Van egy olyan sumák típus, amit szájon át viszel be, anélkül, hogy észrevennéd. Hatványozottan hatékonyabb bevetés szituációban, amikor alapvetően felgyorsult anyagcserével haladunk előre. Történt ugyanis, hogy a tápkieg osztályról a guruló zónában felmarkolt zselével, valószínűleg beszökött egy sumák a szervezetembe, ami a gyalog zóna kezdetén megpecsételte a maradék kb 18km-t. Először fel sem tűnt, kifejezetten szép tempóban kezdtem lábon kihordani a zónát, de néhány perccel később beütött a kis sumák. Dörgött, villámlott és úgy tűnt idő előtt fog lecsapni a vihar. Láttál már pingvineket előre felé haladni? Na én pont úgy néztem ki akkor, kicsi kezeimmel talán még csapkodtam is néha, ha épp nem egyhelyben megdermedve vártam, hogy közel-e a vég. Tudod 90km tempós guruló zóna után a 21km-es gyalogzóna eleve kifejezetten hosszú tud lenni, de pingivpózban egy örökkévalóság. A rohadék kis sumák pedig minden bizonnyal táncolt odabent, mert néha gerincben éreztem a vihart, tudod mintha egy hátrafordított övtáskában egy liter zacskós tejjel futnál, miközben a hasad akkorára püffed, mint egy dinnye. Na ez voltam én, 21km-en. Néha futás, néha séta, néha megdermedve a világvégére várva, néha egy életmentő (körönként egy) toi toi kapszula látogatással. Eszembe jutott a 2 évvel ezelőtti bevetésen lőtt fotó, amivel még viccelődtem is, hogy a kapszulagyártó reklámarca is lehetnék, hát milyen humora van a karmának, háddenem?!

Nah, kis lépésekkel, de haladtunk előre. Sumák volt-e még? Fogalmam sincs, mert annyira lekötött a bennem Rammstein koncertet járó kistestvér, hogy ha volt is sumák, nekem fel sem tűnt. Végül bőven 5 óra felett zuhantam be a helikopterbe, könnyezve várva, hogy vigyenek ki innen. A bázisra visszatérve azon kaptam magam, hogy az idejét sem tudom felidézni annak, hogy mikor éltem át hasonlót. Fizikai korlátaimon közel sem estem át, de a bennem dúló polgárháború kvázi ennek a szöges ellentétjét hozta össze, aminek napokig érezni lehetett a hatását (légfrissítőtől teljesen függetlenül).

3 nap telt el és megint a parton ülök, 2 pohárban kitöltve az aranyszínű tartalom és az emléket próbálom feldolgozni. Tony csendben figyel, meg sem moccan, ami azt igazolja vissza, hogy végre tényleg elmúlt a vihar és a hallucinálás is kifáradt. Ha szólna hozzám, akkor gyanítom fel kellene jegyeznünk egy új sumák típust..., de itt most csönd van hála az égnek. Vagyis volt, mert csippan a műholdas cucc:

"Bevetés teljesítve, teszt lezárva. Briefing indítása. Következő bevetés: Missionnagyatád. Bevetés ideje: 08.10. Stop"

Az üzenet sajnos nem semmisítette meg önmagát. Ennyit a nyugodt hétköznapokról!

Mehetünk megint lidérceket hajkurászni...

Üdv,

Z

Köszönet:

ENSPORT, Paria, Massive Bikes, Merényi Bicycles, Mester Bike, Primicicli

Külön köszönet Zelcsényi Miklósnak, hogy engedtek fixivel indulni! ;-)

*természetesen volt olyan opció, hogy kiszállhattam volna, de a dramaturg ezt kívánta :-) A versenybíró kérdezte, hogy kiszállok-e, vagy elvergődök arra a szakaszra, ahol már leér a lábam és nagyobb biztonságérzetem lesz. Ezúton is nagy pacsi a korrekt hozzáállásért!