2016. nov 30.

Téli tornatermi futóedzés..., hogy mi?!

írta: FixedXHungary
Téli tornatermi futóedzés..., hogy mi?!

Arról még nem írtam, hogy pár hete új edzőm lett, a 2017-es szezonra Simon Petivel készülök, aki amúgy nagy motiváció nekem, hiszen olyan bringás eredményei vannak, amiről én max álmodozok.

Szóval Peti javasolta, hogy le kéne mennem a közös tornatermi futó edzésre, ahol többedmagammal sajátíthatom el a futás rejtelmeit. Mondom húha..., egyrészt, mert nagyon nehezen tudom összehozni a közös edzéseket, sokszor sajnos nem fér bele... Másrészt tornatermi futás? Ohpardonkérem?! Na jah..., voltam pénteken, mondom mi van.

Először is az van, hogy én alapvetően kint szeretek mozogni, akkor is, ha esik, ha fúj. Persze a -5-ben nehezebben indulok meg, de még inkább futok a -5-ben egy órát, mint padon, na nincs az az Isten! Na de most Peti azért csak-csak mondta, hogy nézzek le, ha tudok, főleg, hogy sose voltam még.

Volt mindez múlt pénteken, 6-tól f8-ig. Voltunk kb 6-7-en, mindenki ismeretlen volt, de nagyon amúgy sem volt szusz csacsorászni közben. Kis cuki tornateremben voltunk a Markó utcai gimiben és kezdtünk egy kis körbefutogatással. Figyi, az első fél óra lábujjhegyen ment, de minden, ugráltunk, futottunk, szökkentünk, magaslábemeltünk, sarokemeltünk, sprinteltünk és még egy halom ugribugri. Lábujjhegyen. Már akkor tudtam, hogy lesz bajom reggel. :-)

Aztán volt egy csomó olyan alapvető feladat, amiről nem is gondolnám, hogy mennyire hasznos és persze volt egy csomó tanács és technikai infó arról, hogyan fogok majd jól futni. A végén egy rövid törzserősítéssel és nyújtással zártuk, ez a része nem volt annyira izzasztó, mint az ezt megelőző percek, de azt sem mondom, hogy unatkoztunk. Hasaztunk, hátaztunk, vállaztunk, természetesen súlyzók nélkül és amúgy jó hosszan nyújtottunk.

Be kell valjam, olyan szinten elfáradtam a végére, hogy a metróig alig tudtam elcsoszogni. Gondoltam is, hogy reggel fogom érezni a vádlim, mert az első fél órában olyat kapott, hogy majd felrobbant :-) Reggel, mi? Már este, egy kisebb ücsörgés után csípkedett és reggel perszehogy úgy mentem, mint aki egyenesen az urulógiáról jön. Kicsit naívan gondoltam, hogy csak a vádli, gyerekek mindenem fájt, pedig nem mondanám, hogy nem mozgok eleget.

Mi ebből a tanulság?!

Először is, mivel az időt beosztanom több tényező figyelembe vételével vagyok kénytelen, ritka esetben jutok el közös edzésre, ahol valaki esetleg kijavítja a rosszul végzett, neadj'Isten berögzült mozdulatokat és így minden új mozgás másképp mozgat át, mint korábban. 

Másodszor pont ez a lényeg, hogy nem biztos ám, hogy jól futok, sőt. Van 2 barátom a településen, ahol élek, Sanyi és Gábor, biztonsági szempontból NEM változtattam meg a nevüket :-))) szóval követjük egymást Strava-n és mindig megkapom, hogy mikor kezdek már el futni és nem csak sétálni..., ezúton is kösz srácok :-) Na de ki mondja, hogy nincs igazuk? Ők tapasztalt futók mindketten, nálam messze jobbak és könnyen lehet, hogy egy jó technikával, ugyanazon edzettségi szinten én is jobban teljesítek.

Nos, Ironman szempontból természetesen cél, hogy javítsak, sőt, egy olyan cél időt is kitaláltunk Nándival és Petivel, ami egyelőre elég álomszerű és nézve azt, hogy az úszással csak néhány percet javíthatok, a bicón pedig eleve handycap-pel hajtok, így ott ha javítok is, nem jelent majd drasztikus változást, így persze a futás az, amiben a legtöbbet tudok hozni. Főleg azért is, mert valóban nem futok gyorsan. Szóval, ha el akarom érni a cél időt 2017-ben, akkor bizony nem árt, ha jól futok és ezt a szakmai edzők, a laborok, meg a technikai mérések nélkül kicsi eséllyel rakom össze egyedül, otthon, a neten fórumokat bújva, az aszfalton kisérletezgetve.

Az, hogy másfél óra tornatermi edzés után máshol is érzem az izomlázat egyértelműen egy visszaigazolás, hogy eddig másképp csináltam, mégha nem is feltétlenül rosszul, csak másképp.

Amúgy, egy edzőtársnak volt egy emlékezetes mondata az edzés előtt, hogy miért jött el: "ezt otthon nem csinálom, pedig fontos lenne". Magamra leltem én is ebben a mondatban...

Szóval most, hogy voltam, tudom, hogy hasznos és el kell menjek többször.

 

Szólj hozzá

személyi edzés rekord ironman felkészülés labor edzes edzesterv tiratlon teljesítmény diagnosztika edzővel edzeni