2016. nov 28.

Edzővel | a kezdet

írta: FixedXHungary
Edzővel  |  a kezdet

000.jpg

Először is el kell mondjam, hogy ez a blog nagyjából arról fog szólni, hogyan készülök immáron 3. éve a különböző sport kihívásokra, így azt is mondhatjuk az előző 2 poszt amolyan felvezetése volt annak, amiről ez az egész blog szólni fog. Vagyis arról, hogyan készülök most és melyek ennek a legnagyobb eredményei és tanulságai. Biztosan sokatokban felmerült már a kérdés, hogy mit tud adni egy edző és közeli ismerősökkel, sportolókkal is sokat beszélgettünk annak előnyeiről és a benne rejlő lehetőségekről. 

Szóval 2014-ben lement a rekord tekerés és már ősszel azon gondolkodtam, hogy jövőre oda kell neki verni, hiszen mire jó egy rekord, ha nem döntjük meg. Az is ide tartozik, hogy 2014-ben volt az a bizonyos Ironman 70.3 Budapest, ha jól tudom talán először Magyarországon és hát Nikivel kimentünk megnézni, milyen is egy ilyen verseny. Mondanom sem kell, hogy percek alatt dőlt el bennem, hogy ez nekem kell, nekem ezt át kell élnem, nekem ezt meg kell csinálnom. Meg kell csinálnom és perszehogy fixivel, mi mással, hiszen ez amúgy is olyan könnyű verseny, miért ne szivassam magam méginkább halálra...

Év vége felé már azon filózgattam, hogyan készüljek fel jobban és mi lehet az a táv, ami méltó arra, hogy a 2014-es rekordnak odaverjünk és persze hogyan készüljek fel az Ironman-re. Ekkor bukkantam rá az Ensport-ra, akik többek között triatlonosokat készítenek fel versenyekre, mondjuk úgy, hogy egy elit edző csapat, akik keze alól mind amatőr, mind profi sportolók indulnak neki az évi egy, vagy akár több nagy versenyüknek. Erdélyi Nándor az alapító, aki maga is elég színes triatlon múltat tudhat magáénak nekem pontosan az a biztos pont volt, amit kerestem az Ironman-re való felkészülésben, hogy leküzdhessem azt a görcsöt, ami dúlt bennem, hiszen eddig úszni sem úsztam, csak, ha muszáj volt...

Szóval nagy örömömre Nándi visszaírt, érdekelte az én kis projektem és nem is sokkal később már egy kávé fölött ülve beszélgettünk a részletekről. El kell mondjam, hogy az első beszélgetés alatt már Nándi kérdéseiből nyilvánvalóvá vált, hogy 2014 teljes kamikaze akció volt :-) Mivel semmi megtervezett rendszer nem volt a felkészülésemben, így hamar a végére is értünk a kérdéseknek és csak gondolni tudom, hogy Nándiban mi lehetett akkor erről az egészről :-)

Végül kitűztük a 2015-ös célokat, 550km rekord tekerés és egy hónappal később az Ironman 70.3, persze mindent fixivel. Mielőtt elköszöntünk, megbeszéltünk egy időpontot egy labor tesztre, azaz egy laboros teljesítménydiagnosztikára..., amivel kapcsolatban az első gondolatom annyi volt, hogy "jelentsen bármit is" :-)

Majd kiléptem a kávézóból és rabul ejtett valami ismeretlen izgatottság. Volt abban minden, jóleső izgalom, félelem, türelmetlenség és persze végtelen kíváncsiság.

 

Szólj hozzá

személyi edzés rekord ironman felkészülés edzes edzesterv tiratlon edzővel edzeni